Seuso kincsek

Továbbra is az egyértelmű bizonyítékot várják a Seuso-kincsek ügyében

Ahhoz, hogy hazánk a Seuso-kincseket visszakapja, valakinek elő kellene állnia egy olyan tárggyal, amelyről hitelt érdemlően bizonyítható, hogy a Seuso-kincshez tartozik, s biztosan Magyarországhoz kötődik.



Minden jel, akár régészeti, akár természettudományos nemhogy nem tagadja, hanem egyértelműen megerősíti, hogy az úgynevezett Seuso-kincs 14 darabja onnan származik, ahol száz évvel korábban, 1878-ban Polgárdiban előkerült az az eredetileg négylábú állvány, quadripus, amelyet jelenleg a Magyar Nemzeti Múzeumban őriznek - nyilatkozta Visy Zsolt régész, egyetemi tanár, aki a közelmúltban összefoglaló előadást tartott a leletről Londonban.

„Ahhoz, hogy Magyarország perelhessen, az a kis plusz kellene, amely régóta várat magára, nevezetesen, hogy előálljon valaki egy olyan tárggyal, amelyről hitelt érdemlően bizonyítható, hogy a Seuso-kincshez tartozik, s biztosan Magyarországhoz kötődik” - hangsúlyozta a tudós, aki a közelmúltban a Londoni Régészeti Társaság, a 300 éves Society of Antiquaries of London vendégeként egy előadás keretében foglalta össze a Seuso-kincs eredetével kapcsolatos információkat.

Az előadást Lord Renfrew, tekintélyes angol régész kezdeményezte, aki az angol kormány mellett működő, s az illegális műkincs-kereskedelemmel foglalkozó háromfős tanácsadó testület tagja. Az angol szakmai közvélemény Renfrew-val az élen meg van győződve arról, hogy ez csempészett áru, amely valahol az egykori Római Birodalom területén került elő" - mutatott rá a régész. Az előadást követő beszélgetés során a résztvevők annak a véleménynek adtak hangot, amely szerint a Seuso-kincs nagy valószínűséggel Magyarország területéről került ki. „Egyébként nem tizennégy tárgyról van szó, hanem valószínűleg 248-ról” - mutatott rá a régészprofesszor, aki - számba véve az összes forrást - arra a következtetésre jutott, hogy a kincshez további tárgyak tartoznak.

Miért Seuso?

A Seuso-kincs az antik kultúra egyik legértékesebb lelete. Tizennégy ismert darabjának - rézüst (ebben volt a kincs többi darabja), ezüstedények, tálak, kancsók és egy szelence - összsúlya 65,5 kilogramm, anyaguk szokatlanul nagy tisztaságú ezüst. A lelet a nevét az egyik tálra vésett versben megörökített tulajdonosáról, bizonyos Seusóról nyerte. Az eredetre utaló egyetlen perdöntőnek tűnő bizonyítékot ezüstszulfid írással marták egy hetven centiméter átmérőjű ezüsttálca közepét díszítő dombormű körszegélyébe.

Szakértők szerint az ezüstkészlettel megajándékozott Seuso (vagy Sevso) minden bizonnyal igen gazdag hadúr, avagy a római birodalom tartományi főtisztviselője volt, aki az ezüsttárgyak több-kevesebb pontossággal megállapítható keletkezési életkorából ítélve az i. sz. IV. században élhetett. Székhelyére egy korabeli palotát és a kertjében lakmározó társaságot ábrázoló relief, illetve vadász-halász életkép utal: a tó vizében ficánkoló hal fölött ez a felirat olvasható: Pelso (azaz Balaton). A kincsek valószínűleg a IV. század legvégén vagy az V. század legelején kerültek a földbe.

Kincs, gyilkosság, csempészet

A rendkívül kalandos sorsú leletet - a magyar rendőrség jelenlegi információi szerint - az 1970-es években kutatta föl a Balatonhoz közeli Polgárdi környékén Sümegh József amatőr régész. Hivatalos bejelentést nem tett, feltételezhető, hogy a kincs darabjait az illegális műkincspiacon kívánta értékesíteni. Elegendő bizonyíték azonban nincs, mivel Sümeghet 1980. december 14-én egy Polgárdi közelében lévő romos, földbe vájt kunyhóban felakasztva találták. Akkor öngyilkosságot állapítottak meg, mára azonban egyre több adat szól a gyilkosság mellett.

Ugyanott a rendőrség egy nagyméretű tárgy elrejtésére alkalmas, sebtében betemetett üreget is talált. Egy későbbi szakértői vizsgálat bebizonyította, hogy az üreg aljáról vett talajminta azonos az ezüstök elrejtésére és tárolására szolgáló rézüstön talált talajdarabokkal. (2003-ban a Pápán raboskodó Lelkes József azt nyilatkozta egy bulvárlapnak, hogy a kincseket Sümeghgel együtt ő ásta ki a Polgárdi melletti bányában, a két nagy üstbe rejtett negyvendarabos leletet eladogatták. Lelkes állítása szerint három másik, a titkot ismerő barátja furcsa körülmények között halt meg.)

Kit illet a kincs?

A leletnek a gyilkosság után nyoma veszett, feltételezhetően közvetítők útján, a nyolcvanas években került a nyugat-európai piacra. A tizennégy ismert darabot a Scotland Yard nyomozása szerint 1980 és 1987 között vásárolták meg különböző gyűjtők egy libanoni születésű kereskedőtől, Halim Korbantól, aki hamis libanoni exportpapírokat mellékelt hozzájuk. Az első hat tárgyat Sir Peter Wilson, az angol Sotheby’s árverési cég azóta elhunyt elnöke vette meg, ő vonta be az üzletbe Lord Northamptont. A lord később a Sotheby’s révén, nyilvános árverésen akarta értékesíteni a páratlan szépségű tárgyakat. A világsajtóban közölt cikkekre figyelt fel két magyar régész, akik rájöttek: az a csodálatos értékű ezüstkincs, amelyről a néhai Sümegh József ismerősei beszéltek egymás között, feltehetőleg azonos a Seuso-kinccsel.

A magyar kormány 1991-ben bejelentette igényét a kincsre, s perbe szállt Lord Northamptonnal, ugyanígy tett Libanon és Horvátország is, igaz a tárgyalás kezdete előtt Libanon elállt követelésétől. A pert Magyarország és Horvátország is elveszítette, mert az 1993-ban New Yorkban hozott ítélet szerint egyik ország sem tudta hitelt érdemlően bizonyítani, hogy területén találták meg a 40 millió font (kb. 16 milliárd forint) kikiáltási árú leleteket. Így az obskurus származású ezüstedények a lord birtokában maradtak, ugyanakkor a legális nemzetközi műkincspiacon gyakorlatilag eladhatatlanná váltak.

A talajminták és a Balaton latin neve nem elegendő bizonyíték

A magyar régészek valószínűsítik a lelet magyarországi eredetét, hiszen a legnagyobb ismert tálon olvasható az első tulajdonos neve, továbbá a Balaton egykori latin neve. Nyomós érvnek tartják azt is, hogy 1878-ban Polgárdi területén kiástak egy összecsukható ezüst étkezőasztalkát, amely mintája, mérete alapján ehhez az étkészlethez tartozhatott. „A Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött quadripus, valamint a Seuso-kincshez tartozó egyik tárgy mintája olyan fokú egyezést mutat, amely alapján valószínűsíthető, hogy ugyanaz a mester készítette. Ha pedig azonos a készítő, nagy valószínűséggel állítható, hogy a két lelet összetartozik, s együtt rejthették el” - hangsúlyozza Visy Zsolt.

Visy Zsolt a felvonultatott érvek között megemlítette azt a bronzüstöt is, amelyben a Seuso-kincs 14 tárgya volt. Ez olyan technikai sajátosságokkal rendelkezik, amelyek a IV. században csupán Pannóniában voltak divatosak. „Szó szerint Pannóniában, s nem más római provinciában” - mutatott rá. Ismertetése szerint az üstöt általában két darabból készítették. „Az oldala, a palást, az egy henger, amelyhez hozzá kell illeszteni az aljzatot. E két elem összekapcsolása egy vízszintes vonal mentén nem is oly egyszerű feladat. Azt találták ki, hogy mindkét elemet körülbelül 6 milliméter távolságban „befogazták”, majd a fogakat egymásba illesztették és összeforrasztották. Abban az időben ezt csak Pannóniában csinálták. Az eljárást III. században fejlesztették ki, s a IV. században érte el a csúcsát.”

A kincset rejtő fémüsthöz hasonló technikájú és anyagszerkezetű rézüstöket tehát eddig csak a nyugat-magyarországi Pannóniából ismernek a szakemberek, azokat is a Balaton vidékéről. Szabadbattyán környékén, a Sárvíz mentén, Polgárdi közelében folyik egy hatalmas római kori villa feltárása, vélhetően ez lehetett Seuso vagy egy hasonlóan gazdag úr tulajdona. (Feltételezések szerint Seuso valamelyik barbár betörés idején rejthette el kincseit.)

A magyar kormány továbbra is szeretné a kincseket visszaszerezni. A kulturális tárca Seuso Titkársága 2000 áprilisában tízmillió forintot ajánlott fel annak, aki olyan tárgyat szolgáltat be, amely a szakértők által is kétséget kizáróan része a Seuso-kincs néven ismertté vált késő római ezüstleleteknek, és eredettörténetének révén bizonyítja a Seuso-kincs pontos magyarországi lelőhelyét.

2006. október 8-án bejelentették, hogy a brit tulajdonos eladná a Seuso-kincseket. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium erre levélben tájékoztatta a Seuso-kincsek zártkörű bemutatását lebonyolító londoni Bonham's aukciós ház elnökét a Magyar Köztársaság Seuso-kincsekre vonatkozó hivatalos álláspontjáról: a magyar jogszabályok értelmében a kincsek a magyar állam tulajdonát képezik, ezért a magyar állam tulajdoni igényét továbbra is fenntartja és ezzel kapcsolatban minden lehetséges jogi lépést megtesz.